Segíthet a zene a fogorvosnál

Zenét hallgatni szinte mindenki szeret. Segíthet a stresszoldásban, a munkában, a sportolásban, és még az olyan kellemetlen helyzetek átvészelésében is, mint amilyen egy fogászati kezelés. Talán meglepőnek tűnik, de nem ördögtől való ötlet, ha zenét hallgatunk, miközben az orvosi székben ülünk. Persze kizárólag akkor, ha ez nem akadályozza a kezelést.

Miközben fogorvosnál vagyunk, természetesen nem érezzük magunkat a legkellemesebben, de nem árt, ha a körülmények minél jobbak, és mi is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy eltereljük a gondolatainkat. A Fogorvos Budapest munkatársai elkötelezettek amellett, hogy minél barátságosabb környezetben, jó hangulatban várják a pácienseiket, és végezzék el a szükséges beavatkozásokat, például egy gyökérkezelést vagy egy fogászati implantátum behelyezését.

A Fogorvos Budapest ezen kívül hat pontot fogalmazott meg, melyeket fontosnak tartanak figyelembe venni a fogászati kezelések során. Az első, hogy kiszámítható és megfizethető áron kínálják a színvonalas szolgáltatásukat. Ezen kívül, célként fogalmazták meg, hogy bizalmi viszony alakuljon ki köztük és a páciensek között, ennek köszönhetően pedig a betegeik később is visszalátogassanak a rendelőjükbe. A harmadik pontjuk, hogy asszisztens és dentálhigénikus is segíti a munkájukat. Fontosnak tartják, hogy az ellátás mellett a megelőzésre is hangsúlyt fektessenek. A munkatársaik nem szeretnék, ha hiába dolgoznának: cél, hogy megtanítsák, milyen módszerekkel tartható fenn a kezelések során elért állapot. A hatodik pontjuk, hogy az elégedettség és az egészség a fontos, nem pedig a pénz. A budapesti Kacsa utcában található orvosi rendelő 9 és 19 óra között tart nyitva, de a kezeléseik és konzultációik időpontfoglaláshoz kötöttek. Időpontot foglalni a weboldalon található telefonszámon, vagy a szintén a weboldalon található üzenetküldő felületen lehetséges. A honlapon könnyen elérhető a rendelő árlistája is, melyből kiderül, hogy mennyibe kerül például egy fogtömés vagy egy fogászati implantátum.