A zene egy csodás dolog tud lenni, amivel érzelmeket lehet kifejezni és ami összekötheti az embereket. Viszont könnyen megtörténhet az, hogy az ember leragad egyetlen olyan műfajnál vagy előadónál, amit szeret és sosem néz szét a zene tágabb világában. Szerintem ebbe a problémába mindenki beleesett már az élete során, ahogy én is. Különösen, mikor tinédzser voltam.
Ebben a korban ugyanis mindenki lázadni akar egy kicsit és megmutatni, hogy ő más, mint a többiek. Éppen ezért én úgy döntöttem, hogy teljes mértékben el fogom utasítani a pop zenét és annak minden formáját. Ha ment valami a rádióban és a húgomnak tetszett, akkor én csak duzzogva ültem azon gondolkozva, hogy ez nem is igazi zene. A vicc pedig az, hogy hosszú évek kellettek ahhoz, mire le tudtam vetkőzni ezt az előítéletemet.
A pop zene volt az első lépés. Mikor kijött egy új szám, akkor először nagyon viszolyogtam attól, hogy ez nekem tetszeni fog-e. Ahogy azonban egyre inkább elengedtem az előítéleteimet, rájöttem, hogy miért is populáris ez a zene. Nem kell ugyanis valami szuper mély szöveg ahhoz, hogy egy zene jó legyen. Mivel az üzenet sokszor még így is átjön. Emellett pedig az sem egy hátrány, hogy táncolni lehet rájuk, ami a búskomor alternatív rock balladáimra általában nem volt igaz.
Aztán pár éve az az öltetem támadt, hogy mi lenne, ha még inkább kiterjeszteném az érdeklődésemet olyan albumokra, amiket sosem még sosem hallottam korábban. Elkezdtem évről-évre menni a zenében és mindig megnéztem, hogy mik voltak a meghatározó albumok. Persze sok olyan volt, ami nem ragadt meg annyira, de volt néhány, ami egy teljesen új világot nyitott meg nekem abban, hogy milyen is lehet a zene.
Most pedig ezzel a megújult perspektívával már nagyon más zenét hallgatni. Mivel körülbelül tudom, hogy hova helyezzem el időben, ahogy azt is, hogy mit jelenthetett az embereknek, mikor megjelent.
A zenék mellett pedig abban is szerettem volna egy kicsit feszegetni a határaimat, hogy milyen dolgokat merek bevállalni. Már hosszú ideje gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne egy saját cég. Persze nagyon féltem attól, hogy mennyi pénzt lehet bukni egy ilyen vállaláson, illetve azzal sem voltam tisztában, hogy milyen jogi feltételeknek kell majd megfelelnem. Szerencsére azonban van pár ismerősöm, akik sokkal járatosabbak ezekben a témákban. Ők pedig azt ajánlották nekem, hogy nézzek fel a Székhely Centrum oldalára. Mivel itt nem csak, hogy el tudom intézni a cégalapítást, hanem még tájékozódhatok is és a székhelyszolgáltatás is könnyen megoldható.
Ekkor még nem is igazán tudtam, hogy mi ez a székhelyszolgáltatás. Viszont bizakodva felléptem a Székhely Centrum oldalára és nem kellett csalódnom. Már a kezdőlapon érződött, hogy egy igényes helyről van szó, ahol tisztelik az időnket. Ez abból jött le, hogy itt végre nem idegesítő reklámok fogadtak, hanem egy táblázat arról, hogy milyen szolgáltatásokat nyújthatnak nekünk.
Mivel nekik a cégalapítás mellett az elsődleges profiljuk a székhelyszolgáltatás. Ennek kapcsán pedig rögtön el is tudtuk olvasni azt, hogy hol vannak a székhelyek, illetve azt is, hogy milyenek a székhelyszolgáltatás árak. Ez nekem nagyon pozitív volt, de továbbra sem értettem, hogy miért lehet jó az, ha az ember székhelyt bérel magának. Nemsokára azonban megtudtam erre a kérdésemre is a választ.
Mert a Székhely Centrum számára az is fontos, hogy a leendő ügyfél megfelelő tájékoztatásban részesüljön. Ennek köszönhetően pedig az oldalon elérhető egy csomó tájékoztató, amelyeket elolvasva megérthetjük a cégalapítás és a székhelyszolgáltatás összes fontosabb részét. Én ennek nagyon örültem, mivel mint már korábban említettem, teljesen laikusnak számítok ezekben a témákban. Úgyhogy érdeklődve vágtam neki az olvasásnak.
Az első meglepetés természetesen az volt, hogy könnyen érthető volt még számomra is ez a tájékoztató. Pedig irtózok a jogi dolgoktól. Itt azonban láttam, hogy miként működik a cégalapítás folyamata, ahogy azt is, hogy miért olyan fontos az, hogy az embernek legyen egy jó és megbízható székhelyszolgáltatója.
A székhely ugyanis nem csak egy adat valami hivatalos papíron. Ha székhelyt alapítunk, akkor azzal egy csomó adminisztrációs kötelezettség is jár. Abban az esetben, ha ezeknek nem teszünk eleget, akkor a NAV komoly büntetéseket szabhat ki ránk. Ezt pedig gondolom mindenki el szeretné kerülni.
Éppen ezért jöhet annyira kapóra az, amit a Székhely Centrum ajánl nekünk. Az ő székhelyszolgáltatásuk keretében ugyanis kapni fogunk egy adminisztrátort, aki el fogja végezni helyettünk az összes, korábban említett kényes munkát. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt számomra. Ahogy az is, hogy ezt az adminisztrátort szinte bármikor felkereshetjük, ha kérdésünk lenne a székhelyünkkel kapcsolatban.
Még kíváncsi voltam arra, hogy milyenek a székhelyszolgáltatás árak, illetve arra is, hogy pontosan hol vannak ezek a székhelyek. Utóbbi kérdésemre pedig egy nagyon kielégítő választ kaptam. A Székhely Centrum ugyanis csak a legjobb helyeket fogja kínálni nekünk. Alapból, ha a fővárost részesítjük előnyben, akkor rengeteg választási lehetőségünk lesz. Nem számít, hogy Budát, vagy Pestet preferáljuk, mindkét oldalon az ország gazdasági központjaiban fog elhelyezkedni a leendő székhelyünk.
Volt azonban egy harmadik lehetőség is, ami egészen meglepett, különösen a budapesti székhelyek után. Ez pedig nem más, mint Újlengyel. Korábban én még nem hallottam erről a településről és nem is igazán értettem, hogy ez miért érné meg jobban. Ahogy azonban belemélyedtem a tájékoztatókba, kiderült, hogy Újlengyel egy nagyon különleges hely. Mivel itt olyan adókedvezményeket lehet elérni, amelyek keretein belül nem kell majd IPA-t fizetnünk. Ez pedig egy veterán vagy kezdő vállalkozó számára egyaránt fantasztikus lehetőséget biztosíthat.
Ha pedig kételkednénk abban, hogy ez tényleg lehetséges-e, akkor elég csak megnézni azt, hogy milyen más multik vannak még ide bejelentve. Szerintem az összes félelmünk el fog illanni, mikor látni fogjuk ezeket a jól ismert neveket és márkákat.
Végül tehát nagyon meggyőzően hatott rám az, amit a Székhely Centrum oldalán olvastam. A székhelyszolgáltatás árak sem voltak vészesek, bár érthetően Újlengyel területén egy kicsit magasabbak voltak. Így sem volt ez amúgy gond, azért a minőségi szolgáltatásért cserébe, amit kapni fogunk tőlük.
Úgy döntöttem tehát, hogy itt az idő, meg fogom alapítani a saját cégemet és székhelyemet. Felkerestem őket az oldalon található telefonszámon és nagyon készségesek voltak. Minden kérdésemre válaszoltak és segítettek ott, ahol csak tudtak. Végül pedig megbeszéltünk egy időpontot a szerződés megkötésére, amihez tartották is magukat. Nem tudom, hogy most hol lennék a Székhely Centrum nélkül, de nagyon örülök, hogy hallgattam a barátaim tanácsára.
